2. fejezet

Sziasztok! Itt a második rész, kicsit beindulnak az események... :) Kíváncsi vagyok a véleményetekre, írjátok meg! Puszi

Meg akartam szólalni, de nem jött ki egy hang sem a torkomon. Robert felvonta a szemöldökét, és furcsa, kérdő tekintettel nézett rám. Na basszameg, ez máris azt gondolja, hogy tök dilis vagyok. Megköszörültem a torkom.

- De igen, köszönöm –feleltem, ám hangom egyáltalán nem tűnt olyan határozottnak, mint amilyennek szántam. Mintha valaki más beszélt volna helyettem, akinek hangja rekedtes, vékony volt.

Elvettem a kezéből a gyújtót. Ahogy a kezünk összeért, bizsergés futott végig a karomon, egyenesen a mellkasom felé, ahol mintha hirtelen lángra gyúlt volna valami az áramütés hatására, mert éreztem, hogy az arcom ezzel egy időben pipacs vörös lett. Remegő kézzel gyújtottam meg a cigimet, közben erőteljesen fixíroztam  kopott tornacipőm orrát, ami tiszta por volt a parkoló kavicsos földjétől.

Visszaadtam a gyújtót, közben kínosan ügyeltem rá, hogy ujjaink ne érjenek egymáshoz.

- Köszi – mondtam. Baszki, egyszer már megköszöntem! Jesszus Kristen, mi az ördög van veled.

- Igazán nincs mit – vigyorgott Robert, gondolom azon, hogy úgy viselkedek, mint egy szellemi fogyatékos. Egyszerűen nem tudtam nem a szemébe nézni, tekintete vonzotta az enyémet. Sötét szeme csillogott, ahogy a parkoló lámpái megvilágították az arcát, ami pedig annyira helyes volt, hogy már fájt. Az ajka apró kis félmosolyba hajlott, amitől nekem remegni kezdtek a lábaim.

- Hogy tetszett a dalom? – kérdezte, én pedig hirtelen köpni-nyelni nem tudtam. Honnan tudja, hogy hallottam? – Láttalak az első sorban – fűzte hozzá, gondolom látta, ahogy kiül a meglepetés az arcomra, vagy csak úgy döntött magában, hogy tényleg fogyatékos vagyok, és igyekezett mindent szépen lassan megmagyarázni, hogy felfogjam.

- Tetszett. Az egyik kedvenc számom – mondtam, és igyekeztem nem mutatni, hogy valójában mennyire nagyon is tetszett. Egek, remélem nem állt mögöttem már akkor is, mikor a számot dudorászva kutattam a kocsiban a gyújtó után…

- Nekem is – mosolygott sejtelmesen az orra alatt, mintha valami külön kis poénja lenne, amit nem akar velem, egyszerű földi halandóval megosztani, de ő láthatóan nagyon jól szórakozott rajta.

Ő is elővett egy cigit, és rágyújtott.

- Milyen udvariatlan vagyok, még be sem mutatkoztam. Robert Pattinson – mondta, miközben felém nyújtotta a kezét. Nem mintha erre szükség lett volna, elsőre is az agyamba égett a neve, ahogy Ash kimondta. Pedig általában tök gáz a névmemóriám.

- Kristen Stewart – mondtam, és megfogtam a kezét. A hangom már megint furcsán idegennek hangzott. Nem tudtam eldönteni pontosan, hogy az érintésétől, vagy vizsgálódó tekintetétől jöttem jobban zavarba, ám az eredmény ismét az volt, hogy fülig pirultam. Na, ennél kínosabb már nem is lehetne. Lehajtottam a fejemet, és hajammal próbáltam takarni égő arcomat, amit valószínűleg a sötét parkoló végéből is ki lehetett szúrni.

- Igen, tudom – mondta türelmetlenül, mintha magától értendő lett volna a dolog, és teljesen felesleges információt közöltem volna. Na jó, honnan a francból tudja a nevemet, mikor most látom először életemben?

 Meg akartam kérdezni tőle, hogy gondolatolvasó-e vagy ilyesmi, de ahogy kezet fogtunk, Robert közelebb lépett egy lépést, és ilyen távolságból már tisztán éreztem az illatát. Sehol ezelőtt nem éreztem még ehhez fogható illatot. Egyszerre volt édeskés, mint valami egzotikus fűszer, és hűs, mint a friss, reggeli hegyi levegő. Annyira csábító volt, hogy már fájt. Mintha valamilyen köd lepte volna el az agyamat, ami megbénított. Hirtelen elfelejtettem, hogy mit akartam neki mondani. Pár másodpercig csak szótlanul álltam és igyekeztem megtartani az egyensúlyomat, hogy el ne szédüljek. Végül a helyzet nagyon gyorsan megoldódott.

- Örültem a találkozásnak – mondta, majd sarkon fordult, és elsétált a parkoló másik oldalára. Én megbénulva bámultam sötét, magas alakja után. Hát ez meg mi volt?

Visszamentem a többiekhez, akik ismét az asztalnál ültek és az üres poharak számából láttam, hogy kihagytam pár kört. Lehuppantam Taylor mellé. Nikki éppen egy történetet mesélt a tavalyi michigani hálaadásról, ahol Jackson és Kellan olyan részegek voltak, hogy a novemberi idő és az alig tíz fok ellenére egyik éjszaka ruhástól beugrottak a Huron-tóba. Csak fél füllel követtem a történetet, Taylor hangosan nyerített mellettem, Kellan pedig könnyes szemmel az asztalt csapkodta a röhögéstől. Most nem tudott lekötni ez a téma, a gondolataim egy bizonyos személy körül jártak. Azért megpróbáltam bekapcsolódni a társalgásba, hogy a többiek, és főleg Ashley ne vegyék észre rajtam, hogy valami nem okés. Nem hiányoztak a faggatózó kérdések. Úgy tűnt, jól csinálom, mert senki nem fogott gyanút.

Néhány történettel később elindultam a mosdóba, ami egy mellékfolyosóról nyílt a terem végében. Ahogy kinyitottam a folyosó ajtaját, és határozottan elindultam volna a félhomályban, amerre a wc-t sejtettem, ajtóstól beleütköztem valakibe. Hatalmas csörömpölést hallottam, és halk káromkodást. Kinéztem az ajtó mögül, és Robert állt előttem, a kezében egy pohár maradványaival. A tekintete zavart és kissé ideges volt, ahogy azonban kibújtam az ajtó mögül, valami átfutott az arcán, de nem tudtam volna megmondani, mire gondolhat, valami csodálkozás-féle volt.

- Jesszus, nagyon sajnálom! – kiáltottam fel. – Igazi kétbalkezes tudok lenni, ne haragudj.

- Na nem mondod? – jegyezte meg az orra alatt gúnyosan, olyan halkan, hogy éppen hogy csak meghallottam. – Semmi baj, de lógsz nekem egy másik sörrel – mondta teljesen komoly hangon, de csibészes mosolya elárulta, hogy csak viccel.

Ekkor lenéztem a kezére, amelyben még mindig tartotta a félig törött korsót. Kicsit megijedtem, a kezéből ugyanis ömlött a vér. Szeme követte a tekintetemet, majd mosolyogva fájdalmas kis grimaszt vágott.

- Hát, ezt szépen elintézted. Még jó, hogy már játszottam ma – mondta, bár én nem találtam annyira viccesnek a helyzetet.

- Gyere velem – mondtam ellentmondást nem tűrő hangon, és magammal ráncigáltam a mosdó felé.

- Most meg mi…? – kezdte, aztán végül beletörődött a sorsába, és követett.

A csaphoz húztam, és óvatosan leöblítettem a kezét. A sebben szerencsére nem volt szilánk, de így is elég mélynek tűnt. Az arca meg sem rándult, ahogy vérző kezét a csap alá tartottam. Hát, én már valószínűlég könnyeznék a fájdalomtól, állapítottam meg magamban. Nem tűrtem túl jól a fájdalmat. De úgy látszott, Robert nem törődik ilyen apróságokkal, mint a fájdalom…

- Hű, csak nem egy ápolónőhöz van szerencsém? – kérdezte, miközben rezzenéstelen arccal nézte, ahogy kimosom a sebet. Ismét megpróbálta viccesen elütni a helyzetet, de én még mindig nagyon kellemetlenül éreztem magam, kicsit bűntudatom is volt.

- Van egy bátyám – mondtam. – Elég jól bírom a vérző sebek látványát, nagyjából Cameron kamaszkora óta, amikor elkezdett motorozni és minden héten különböző sérülésekkel jött haza. – magyaráztam. Jesszus, minek csacsogok ennyit ennek a vadidegen srácnak? Viszont úgy tűnt, hogy Robert egyáltalán nem bánja, sőt érdeklődően hallgatott.

Végül előkotortam a táskámból egy sebtapaszt, és óvatosan a sebre illesztettem.

- Oké, ez kész is – mondtam. Robert azonban elkapta a kezemet, mielőtt elhúzhattam volna. – Azért nézesd meg egy orvossal – fűztem hozzá, de a hangom valahol a mondat végén elcsuklott, mert Robert egyúttal közelebb lépett hozzám.

Mögöttem a csapok voltak, nem volt hová hátralépnem, nem mintha képes lettem volna rá. Úgy tűnt, nem vagyok képes megmozdulni, amikor Robert egy méternél közelebb van hozzám.

- Köszönöm – mondta halkan, és gyengéden végighúzta hűvös ujjait az arcomon, az államtól az arccsontomig, puha keze épphogy csak érintette a bőrömet. Közben a szemembe nézett, pillantása gyengéd volt, mégis szinte égetett a tekintete. Az egész nem tartott tovább pár másodpercnél, de sikerült teljesen elbűvölnie. A lehelete is pont olyan csábító volt, mint az illata. Ez nem fair, gondoltam magamban. Hogy lehet valaki ilyen hatással az emberekre? Ezt törvényben kéne betiltani vagy büntetni, vagy valami…

- Nincs mit – hebegtem, és levegő után kapkodtam, mert úgy tűnt, azt elfelejtettem venni az elmúlt fél percben. – Tényleg nagyon sajnálom.

- Elfelejtve az egész – mondta, és csibészesen elvigyorodott. – Azért, még valamit megtehetnél…

Bármit, amit csak kérsz, gondoltam. Úristen, Stewat!!! Ezt sürgősen be kell fejezned.

Robert közelebb lépett hozzám, és karját a csípőm köré fonta. Felém hajolt és ajkát végighúzta a nyakam vonalán a fülemig, majd vissza, amitől megborzongtam. A haja közben súrolta a nyakamat, izmos nyaka pedig megfeszült, ahogy megérintette a bőrömet. Alig tudtam visszafogni, hogy ne nyögjek fel, végül csak halkan sóhajtottam egyet, amit Robert elégedetten vett tudomásul. A szívem ezerrel pumpált, a vérem úgy száguldott az ereimben, hogy csoda, hogy nem robbantam fel. Ajkaival óvatosan harapdálni kezdte a nyakamat, miközben erősen tartott, aminek nagyon örültem, mert a lábaim annyira elgyengültek, hogy erre magamtól nem lettem volna képes. A kezemet a nyaka köré fontam, miközben szája elindult a dekoltázsom irányába…

Ekkor ajtócsapódás zökkentett ki minket. Szétrebbentünk, az ajtóban pedig ott állt Nikki.

- Csak nem megzavartam valamit? – horkantott fel gúnyosan, miközben végigmért, majd az egyik tükörhöz sétált. Nem kellett megfordulnom ahhoz, hogy tudjam, az arcom pont olyan lángvörös, mint Nikki szűk, rövid piros ruhája.

- Te sose, Nix – kacsintott rá Robert, aki úgy tűnt, egyáltalán nem jött zavarba a helyzettől. Megfordult, és szokásához híven már ott se volt, mire kettőt pislogtam. Nikki megigazította hosszú, tökéletesen göndör haját, majd megvetően rámnézett és fejét felszegve kivonult a mosdóból.

Na, már csak ez hiányzott… Így is elég nyilvánvaló volt, hogy Nikkinek nem vagyok szimpatikus, persze, hogy neki kellett ránk nyitnia.

Megigazítottam a felsőmet, ami kicsit elcsúszott Robert kezei alatt és elindultam az vissza az asztalunkhoz, de nem láttam ott senkit. Körbenéztem a helyen, hogy hátha meglátom a társaságot valahol. Első tippjeim közt vezető helyen a piás pult volt. Ahogy a hosszú pultnál álló emberek tömegében próbáltam megtalálni Ashleyt, egyszer csak megtorpantam. A lábam szó szerint a földbe gyökerezett, annyira lesokkolt a látvány. Robert egy magas, szőke lányt ölelgetett a pultnál.

Na jó, Kristen, nem kell ennyire paranoiásnak lenni - nyugtattam magam. Valószínűleg csak egy haverja, vagy esetleg a testvére. Nem kell mindig mindjárt rosszra gondolni.

Ekkor Robert végigsimított a lány testén, miközben odahajolt hozzá, és megcsókolta. Keze megállapodott a lány fenekén, nekem pedig ennyi elég is volt a jelenetből. Elfordultam, és az ellenkező irányba mentem, kiutat törve a tömegből.

Erre alaposan ráhibáztam. Pislogtam kettőt, mire tudatosítottam magamban, hogy nem álmodtam az egész előbbi jelenetet a mosdóban. Először arra tippeltem, hogy bevertem a fejem és elájultam vagy valami. Valljuk be, ez nem az első ilyen húzás lenne tőlem. Annyira abszurd volt a helyzet, és mégis igaz volt. Tíz perce sincs, hogy Robert majdnem szó szerint levett a lábamról a mosdóban, most pedig itt nyalja-falja ezt a szőke cicababát mindenki szeme láttára.

Ötletem sem volt, hova megyek, de minél távolabb akartam kerülni Roberttől. Megálltam kint a folyosón és megpróbáltam mélyeket lélegezni, hogy kicsit megnyugtassam magam. Anya otthon mindig próbálkozott vele, hogy rávegyen a jógázásra, és különböző relaxációs légzéstechnikákra. Ez most jól jött. A falnak támaszkodva álltam és próbáltam egyenleteseket lélegezni. Azonban nem nagyon tudtam megnyugodni, annyira ideges voltam, hogy könnyek szöktek a szemembe. Kezem fejével letöröltem őket, nem akartam itt mindenki előtt bőgni. Hogy lehetek ilyen idióta? Tudnom kellett volna, hogy egy ilyen pasi, mint ez a beképzelt bájgúnár nem akar semmit egy magamfajta esetlen csajtól. A józan eszemre kellett volna hallgatnom. Nyilvánvaló, hogy Robertnek egyáltalán nem tetszem és nem vagyok rá olyan hatással, mint ő rám, csak egy buta libát lát bennem, aki levegőt sem kap, ha ő a közelben van. Szörnyen éreztem magam, legszívesebben elsüllyedtem volna a föld alá. Pár perc álldogálás után rájöttem, hogy nem állhatok ott egész este.

Semmi kedvem nem volt a többiek kérdéseihez, így hát írtam egy sms-t Ashleynek, hogy leléptem és hogy ne haragudjon. Kimentem a bárból, automatikusan rágyújtottam egy cigire, ahogy kiléptem az ajtón. A kocsimhoz siettem, már éppen szálltam volna be, amikor a hátam mögül nagy visítozást hallottam. Hátranéztem, és azt az embert láttam meg elsőként, akit most a pokolba kívántam. Robert lépkedett le a lépcsőn, a vállán pedig a szőke lányt cipelte, aki kényeskedve tiltakozott.

- Robby, tegyééél le – nyávogta, az é betűket magas hangon elnyújtva. Bántó hangjától visszhangzott a parkoló.

Fogtam magam, bevágtam a kocsiajtót és teljes gázzal elindultam hazafelé. Ahogy a kijárathoz hajtottam, még láttam, hogy Robert megfordult, gondolom a motor hangjára, és a kocsi után bámult. Arcáról semmilyen kifejezést nem tudtam leolvasni. Hát persze… hogy ez mekkora tuskó. Nyilvánvalóan van barátnője, én pedig csak szórakozásból kellenék neki. De ebből aztán nem eszik… Felnyomtam a zenét max hangerőre, és hazáig próbáltam csak a dalszövegre koncentrálni, hogy eltereljem a gondolataimat.

Ahogy beléptem a házba, John hangját hallottam a nappaliból.

- Kristen, te vagy az? – kérdezte. Ki más lehetne?

- Igen John… apu! – válaszoltam, és igyekeztem, hogy a hangom ne tűnjön túl zaklatottnak.

Gondolhattam volna, hogy John le nem fekszik aludni, amég nem érek haza és nem csekkolja le, hogy nem hozok-e haza magammal valami fiút. Nem kötötte az orromra, de biztos voltam benne, hogy már halálra aggódta magát, pedig még alig volt éjfél.

- Megyek is aludni – integettem be a nappaliba. – Reggel találkozunk, jó éjt.

- Oké… - mondta John. – Várj csak! – szólt utánam, mire visszafordultam. – Jól érezted magad?

- Igen, persze – hazudtam, de ebben sosem voltam igazán jó. Azért szerencse, hogy John nem ismer annyira jól, mint anyám, aki egyből kiszúrta volna, hogy valami nincs rendben. – Találkoztam a többiekkel, mind nagyon jó fejek. – Nyugtattam meg Johnt, aki szemmel láthatóan megelégedett ezzel a válasszal.

- Örülök. Neked is jó éjt, Kris – mondta. Ahogy felfelé trappoltam a lépcsőn, hallottam, hogy kinyomja a tv-t. Jól tippeltem, hogy azt várta, mikor érek haza. Vajon mi lesz a következő, megszondáztat, ha későn jövök haza? A gondolatra keserűen elmosolyodtam, bár távolról sem voltam vicces kedvemben.

Gyorsan átöltöztem pizsamába, kiszaladtam a fürdőbe, hogy megmossam a fogam és megfésülködtem. Becsaptam az ajtót, hogy John is hallja, hogy lefeküdtem aludni, és ne agyaljon azon, hogy mikor akarok visszaosonni a buliba. Fogadni mertem volna rá, hogy fel fog jönni ellenőrizni. Bebújtam az ágyba, és magamra húztam két takarót is. Igyekeztem magamtól elhessegetni Robert arcát, de egyfolytában őt láttam magam előtt. Aztán, ami még rosszabb volt, őt láttam a szőke lánnyal együtt. Erre a gondolatra elfogott valami szörnyű érzés, ami még a dühnél is rosszabb volt. Mintha valaki ráült volna a mellkasomra. Kikászálódtam az ágyból, és a hifibe benyomtam az egyik kedvenc CD-met. Nagyon halkra állítottam a hangerőt, és megpróbáltam elaludni. Ahogy a dallamra koncentráltam, ez egyre könnyebbnek tűnt.

Csak azt tudtam, hogy semmi kedvem nincs a holnapi naphoz, és hogy nem akarom újra látni Robertet. Eszembe jutott, hogy vajon mi történhetett volna a mosdóban, ha nem zavarnak meg minket. Hirtelen kicsit örültem, hogy Nikki pont akkor jött be. Össze voltam zavarodva. Annak ellenére, hogy baromi mérges voltam Robertre és magamra még inkább, pontosan tudtam, hogy nagyon tetszik Robert. Furcsa, hogy milyen hatással van rám egyetlen este után, ez nem lehet a véletlen műve. De akkor mégis miért vagyok ennyire pancser, hogy pont egy ilyen csajozós bunkót kell kifognom. Miért kell ennek ilyen bonyolultnak lenni? Hirtelen, mindannak ellenére, ami ma este történt, csak egyvalamire vágytam. Arra, hogy Robert itt legyen velem.

Hirtelen nagyon álmosnak éreztem magam, majd elnyomott az álom...

Képek, zenék:
Rob a parkolóban:
https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgtiPzyFwHJVFHgBT9BQI32WkDXD1b1-u0Ql3wAtgUBeqojUpUKM2-IKWSoA-Zomb8ST3z6soBgExzjw6pRdvThIPsn5fSQ9DwjfNP-t2F9tNssCjJIyMx_KeQAH42zfAKsREomXrVvjZP-/s1600/Edward+Manip.png
Zene Kristen kocsijában:
http://www.youtube.com/watch?v=ZudX66IBat8