3. fejezet

Sziasztok! Meghoztam a harmadik fejezetet. Örülök, hogy máris vagytok páran, akik olvassátok a történetet! :) Hétvégén jön a következő rész! Pusz

Ismét a bárban voltunk. Egy újabb bulizós este a bandával. A bárpult mellett álltam, ujjaimmal türelmetlenül doboltam a pulton és miközben a soromra vártam, a táncoló tömeget figyeltem. A fények valahogy sokkal tompábbnak tűntek, mint a legutóbb. A színpadon az együttes egy pörgős számot játszott. A helységben nagyon meleg volt, a levegő fülledt volt és szinte vágni lehetett benne  a cigi füstöt. A pultnál szokás szerint tolongtak az emberek, egy örökkévalóságnak tűnt, mire sorra került az ember. Egyszer csak valaki gyengéden átkarolta a derekamat hátulról…

Puha ajkak szántották végig nyakam bőrét, a vállamtól a fülem vonaláig, majd vissza. Beleborzongtam az érzésbe. Két izmos, erős kar tartott, és éreztem, ahogy kemény testéhez húz. Nem kellett hátrapillantanom, hogy tudjam, Robert áll mögöttem. Ahol a szája a bőrömet érte, mintha fellángolt volna a bőröm. Ahogy ajkával a nyakamon játszott, keze a derekamról elindult a combjaim felé. Rajtam egy rövid, feszes ruha volt, ami nem sokat fedett a lábaimból. Nem bírtam magammal tovább, megfordultam és felnéztem rá. Ott állt előttem a szokásos féloldalas mosolyával, egyenesen a szemembe nézett, majd tekintete mohón az ajkaimra tévedt. Karjaimmal nyakába kapaszkodtam, úgy húztam őt közelebb magamhoz. Robertet azonban nem volt könnyű ennyivel meggyőzni. Szép lassan, a maga tempójában közelített ajkaim felé, erős karjaival tartott el magától, már majd megőrültem, ő pedig kiélvezte vívódásom minden percét. Akkor végre puha ajkait az enyémekhez érintette, majd mélyen a szemembe nézett igéző tekintetével.

- Gyere velem – suttogta mély hangján, amely megbénította az agyamat, csak azt tudtam, hogy bárhová követném ebben a percben.

Megfogta a kezemet és magával húzott. Erősen kapaszkodtam a karjába, ahogy végigvezetett a termen, mert a szívverésem még mindig nem állt vissza a normális tempóba, a fülem pedig zúgott az ereimben száguldó vértől. Átmentünk a termen, követtem az egyik félreeső folyosón át, ahol éppen a felé a mosdó felé vezetett, ahol előző este lemostam vérző kezét.

Ahogy becsapódott mögöttünk a mosdó ajtaja, ő megfordult, és karjaimat megragadva a falhoz préselt. Hevesen estünk egymásnak, Robertben ezúttal nem volt semmi gyengédség, mint odakint a pultnál. Ajkai közül heves morgás tört elő, ahogy egy pillanatra ajkaink eltávolodtak egymástól, hogy levegőhöz jussunk. Ezúttal senki nem szakított minket félbe… Én kiszabadítottam karomat a szorításából és a hátát átkarolva követelőzően húztam magamhoz még közelebb. Robert végigsimított a testem vonalán, miközben ajkaink ismét vad táncba kezdtek.

Ekkor valami csengést hallottam a távolból, amit nem tudtam hová tenni. A hang egyre zavaróbb lett, aztán egyszer csak eltűnt a szemeim elől Robert, a mosdó és minden más is. Zihálva nyitottam ki a szememet.

Beletelt egy percbe, mire rájöttem, hogy a John házában vagyok, a saját ágyamban és az egészet csak álmodtam. Kinyomtam az ébresztőórát. Azt az eget! Ez nagyon durva volt. Annyira valóságosnak tűnt az egész álom, ráadásul éreztem, ahogy a szívem ezerrel kalapál a takaró alatt. Ahogy a sötét szobában feküdtem, és az iménti álmom részletein gondolkoztam, fájdalmasan hasított belém a felismerés, hogy Robert nincs mellettem, sőt, elkezdtek az agyamba kúszni az előző éjszaka emlékképei. Legszívesebben visszaaludtam volna, de erre nem volt időm. Az éjjeliszekrényen lévő óra szerint 7.10 volt, ez pedig azt jelentette, hogy alig kevesebb, mint egy óra múlva a stúdióban kell lennem.

Lerúgtam magamról a takarót, és a fürdőszobába sprinteltem. Hallottam, hogy lent John csörömpöl az edényekkel, gondolom valami reggelit próbált összeütni. A tükörbe néztem, az arcom kipirult volt, mintha lázas lettem volna. A hajam úgy állt, mint egy szénakazal. Felkaptam a hajkefémet, és megpróbáltam eltüntetni a nagyobb gubancokat. Aztán legalább húsz percig zuhanyoztam, kellemesen langyos vízzel, ami segített lehűteni magamat, és kicsit helyretenni kusza gondolataimat. Közben volt időm gondolkodni az elmúlt éjszaka eseményein.

Mire kijöttem a zuhany alól, már korántsem volt olyan jó kedvem, mint az álom után. Újra visszatért a tegnap esti rosszkedvem, de már nem voltam ideges, csak valami furcsa keserűséget éreztem, amit megpróbáltam elnyomni magamban. Sajnos azonban egyértelmű volt, hogy mi, azaz jobban mondva ki az oka ennek az érzésnek…

Megmostam a fogam, kicsit kisminkeltem magam és felkaptam egy világos farmert meg egy fehér inget. A hajammal nem foglalkoztam túl sokat, kiengedve hagytam és a kedvenc napszemüvegemet a hajamba toltam. Lesiettem a lépcsőn, lent pedig felkaptam a piros tornacipőmet és a bőrdzsekimet.

John nyilván meghallotta, ahogy sietve próbáltam elkészülni. Kidugta a fejét a konyhából.

- Jó reggelt, Kris – mondta. – Összeütöttem egy kis reggelit, nem eszel, mielőtt elindulsz? – kérdezte. Igazán nem akartam megbántani, de marhára sietnem kellett.

- Bocs, most rohannom kell – mondtam, és láttam, hogy Johnban egy világ omlott össze.

- Hát jó. Ilyen az apák élete… - mondta viccesen, és kicsit megkönnyebbültem, hogy nem haragszik. Meg persze kicsit azért is, hogy nem kell letesztelnem a konyhai kreativitását, amiről nem voltak éppen jó emlékeim gyerekkoromból.

Kirohantam a házból és rágyújtottam egy cigire. Láttam, hogy Taylor is abban a pillanatban jön ki az ajtón a szomszédban, de nem úgy tűnt, mint aki nagyon siet. A verandájukra néző ablakban lopva lecsekkolta, hogy jól áll-e a haja, én pedig ezen elnevettem magam.

- Mi olyan vicces, Stewart? – rikkantott vidáman, mikor meghallotta a vihogásomat, majd felém vette az irányt.

- Mondanék valakit, aki nálad is hiúbb, de szerintem ez lehetetlen – nevettem.

Taylor közben teljes természetességgel kinyitotta a Mustangom ajtaját, és bevágódott az anyós ülésre. Én meghökkentem egy pillanatra, miközben Taylor otthonosan kényelembe helyezte magát a kocsimban.

- Na mi az, elindulunk még ma? – kérdezte türelmetlenül, miután letekerte az ablakot és félig kimászva átnézett rám a kocsi felett.

- Hová lesz a fuvar, ó Mr. Lautner? – kérdeztem, miközben eltapostam a cigim és én is behuppantam az autóba.

- Jól van már, gondoltam mehetünk együtt is, ha úgyis ugyanoda megyünk – mondta, miközben lehajtotta a napellenzőt, hogy még egyszer szemügyre vegye gondosan belőtt haját. Én a szememet forgattam, miközben kitolattam a kocsifeljárón.

A stúdióig Taylor folyamatosan cikizett, hogy úgy vezetek, mint egy lány. Útközben megálltam egy benzinkúton kávéért és fánkért, majd Taylor visítozását hallgattam egész úton, hogy meg fogunk halni még mielőtt élőben találkozhatna valamelyik Victoria’s Secret fehérneműmodellel és randira hívhatná. Én pedig úgy röhögtem rajta, hogy már potyogtak a könnyek a szememből. Beszarás, milyen dumája van ennek a srácnak. Egyébként nem értem mi baja volt azzal, hogy előzés közben ittam a kávémat. Már majdnem kiraktam az út mellett, de akkor valószínűleg sosem találok oda a stúdióhoz, ha nem navigál, mert össze-vissza kanyarogtunk az utcákon, mire odaértünk a hatalmas telep elé. A stúdió épülete kívülről egy bazinagy raktártelepre hasonlított. Valójában több hangárszerű épületből állt, melyek mindegyikében különböző kisebb stúdiók voltak. Miután sikerült egy szabad parkolót találni, és Taylor kedvére kiszórakozta magát a női parkolós vicceken, az egyik csarnok felé vettük az irányt.

Bent rengeteg ember nyüzsgött, hatalmas dobozokat és hosszú kábeleket cipeltek fel-alá. A tetőről több ember is lógott egy-egy biztosítókötéllel felfüggesztve, akik a világítást állították össze. A csarnok közepén, egy viszonylag nyugis helyen megpillantottuk a csapatot. Ott volt mindenki, Ashley, Nikki, Kellan, Jackson és még rengeteg más stábtag is, akik egyelőre még ismeretlenek voltak. Tom, a rendezőnk a kör közepén állt és nagyban magyarázott valamiről. Ahogy közeledtünk Taylorral, minden szám ránk szegeződött. Gondolom mindenki kíváncsi, hogy ki a főszereplő csaj. Remek. Mindig is szerettem, ha több tucat szempár figyeli a mozdulataimat, de tényleg. Lesütött szemekkel igyekeztem nem hasra esni a földön fekvő kábelekben, ahogy elfoglaltam a helyemet az Ashley melletti széken.

- Sziasztok – köszöntem körbe, ahogy átmásztam a kis körön. Mindenki kedvesen mosolygott, Kellan pedig bátorítóan rámkacsintott. Esküszöm imádom ezt a srácot.

- Kristen, Taylor… pont a forgatási beosztásnál tartottunk, kérlek vegyetek egy-egy példányt magatokhoz – mondta Tom, a rendezőnk, és a kör közepén heverő papírkupacra mutatott. Taylor felpattant, felvett két füzetkét a földről, majd az egyiket felém dobta. Ezt a hülyét! Még nem ismer annyira, hogy tudja, a koordinációs érzékem a nullával egyenlő. Meg sem próbáltam elkapni a füzetet, inkább védekezőn magam elé emeltem mindkét karomat, mire mindenki felnevetett körülöttem, de a várt puffanás elmaradt.

- Öhm, Kristen… azt hiszem, már kinyithatod a szemed. – mondta egy kedves hang mellettem. Kinéztem a karjaim mögül, és láttam, hogy a mellettem lévő székről egy csinos arcú férfi felém nyújtja a papírtömböt. – Egyébként Peter vagyok – mondta halkabban, és felém nyújtotta szabad kezét. – Én fogom játszani Carlisle-t.

- Köszi, én… – suttogtam, de csak eddig jutottam, mert ekkora a rendezőnk, Tom kikelt magából.

- Ha befejeztétek a bohóckodást, végre koncentrálhatnánk a munkára? – ordított bele megafonjába, amitől mindenki majd’ megsüketült, a csarnokban pedig néma csend lett egy percre. Ez a Tom egy állat, én esküszöm. De azért mókás, ahogy állandóan puffog magában.

A következő húsz perc marha unalmasan telt el, Tom pontról pontra átvette velünk az elkövetkezendő forgatások rendjét, szinte másodpercre lebontva. Én meg sem próbáltam követni, mert előző héten az ügynökömtől, Loutól már meghallgattam egyszer az egész történetet. Hasonlóan izgalmas volt. Éppen Taylorral sms-eztünk, aki kábé három méterre ült tőlem, és bombázott az idióta ötleteivel, hogy hogyan kéne szabotálni Tom mondókáját, amikor Tom ordítása zökkentett ki a pötyögésből. Először azt hittem, hogy lebuktunk, úgyhogy majdnem leestem a székről ijedtemben. A mellettem ülő Peter észrevette ezt, és baromi rendes volt, mert megfogta a székemet, mielőtt azzal együtt felborultam volna.

- Örülök, hogy megtisztel minket a jelenlétével, Mr. Pattinson – bömbölte Tom. Ekkor vettem észre, hogy Tom kivételesen nem rám ordít, hanem Robertre, aki éppen felénk lépkedett. Bár a csarnokban nem volt túl világos, Roberten napszemüveg volt.

- Helló Tom, neked is jó reggelt – mondta lazán, nagyon halk, nyugodt hangon, miközben feltolta a napszemüveget a fejére. A szeme fáradtnak tűnt, de tekintete ugyanolyan elbűvölő volt, mint amilyenre emlékeztem. – Ne ordíts annyit, mert elmegy a hangod. Mihez kezdünk a kedvenc rendezőnkkel, ha megnémul? – vigyorgott Tomra sandán, akinek erre pulykavörös lett a feje, és esküszöm azt vártam, mikor kever le egyet Robnak. Körülöttem mindenki kuncogott.

Robert bemászott a körbe, és leült a Kellan melletti szabad helyre. Tekintete végigfutott a körön, nekem pedig nem kerülte el a figyelmemet, hogy hosszan megbámult. Persze én rögtön fülig vörösödtem, mert eszembe jutott az álmom. Hálát adtam az égnek, hogy Robert nem gondolatolvasó.

Ezek után minden ugyanolyan unalmasan telt, mint azelőtt. Nekem kényszerítenem kellett magamat, hogy ne bámuljam Robertet folyamatosan. Egy barna nadrág volt rajta és egy testhez simuló, kék atléta. Annyira dögös volt, hogy belefájdult a szívem. Nem Kristen, ne csorgasd a nyálad. Amúgy is egy seggfej. Csak sajnos egy nagyon helyes seggfej. Észrevettem, hogy Robert folyamatosan vedeli az ásványvizet, amikor Tom éppen másfelé néz egy pillanatra. Másnaposság, – gondoltam magamban – meg is érdemli. Biztos egész éjszaka buliztak a kis szőkeséggel, akivel tegnap a bárban nyalták-falták egymást. Elhessegettem magam elől a fájdalmas képeket, és teljes erőmmel megpróbáltam Tomra koncentrálni, de aztán valahogy arra keltem, hogy Ashley vállán van a fejem, és valaki bökdös:

- Kristen, kelj már fel – röhögött Ashley. – Végeztünk. Szerencséd, hogy Tom nem szúrta ki, hogy végigaludtad az egészet.

- Nem is az egészet, én tényleg megpróbáltam figyelni – védekeztem. Körbenéztem, és láttam, hogy a többiek is szedik a cuccaikat és mennek el. Nem hittem a szememnek, de Robert engem nézett, és mosolygott. Biztos azt találta ennyire viccesnek, hogy bealudtam. Hű, de ciki, mint egy csecsemő. Na mindegy, ő meg egy hólyag, az még mindig gázabb.

Szedtem a cuccomat én is, és elindultunk a kijárat felé Taylorral és Ashleyvel az oldalamon.

- Hé, Kris, mi lenne, ha átjönnél hozzánk?  - kérdezte Ash. – Tartozol még egy magyarázattal, hogy miért léptél le tegnap.

- Szuper, csajbuli – rikkantotta Taylor affektálós lány hangot utánozva. Rögtön úgy értelmezte, hogy a meghívás automatikusan rá is vonatkozik. – Kérem bocsássanak meg egy percre, hölgyeim, hív a kötelesség – mondta komoly hangnemre váltva, mikor szétnézett a stúdióból kilépve és elindult a parkoló felé, ahol egy csapat rajongó lány várta, hogy megrohamozhassák autogramért. Hogy ez a Taylor mekkora egy bohóc.

Oldalra pillantottam, és láttam, hogy Robert éppen a kocsijába pakol be. Egy elegáns, világosszürke kocsi volt, autómárkákban sosem voltam jó, úgyhogy nem tudom, milyen kocsi lehetett, de biztos voltam benne, hogy méregdrága. Robert, mondanom sem kell, úgy nézett ki, mint aki egy autóreklámból lépett ki. Ekkor bezárta a kocsiajtót, és elindult az irányunkba. Már megint napszemüvegben volt, ezért nem tudtam megállapítani, hogy merre néz, de mikor már tíz méteren belül volt, rájöttem, hogy egyenesen felém tart. Ettől egyből az egekbe szökött a pulzusom.

- Ööö, figyelj Ash, szedd össze Taylort és találkozzunk a kocsimnál – mondtam, és odadobtam neki a kulcsot. Ash kérdően nézett, szeme fel-alá járt köztem és Robert között. Szuper, ezek után nem úszom meg a kérdéseket. Könyörgő pillantást vetettem felé, mire végre vette az adást és fogta magát, elindult a parkolók felé ő is.

- Szia – köszönt oda lazán Robert. Levette a napszemüvegét, hogy aranybarna szemeivel végigmérjen.

- Szia, öhm… – krákogtam, nem túl meggyőzően. A pillantásától még jobban zavarba jöttem.

- Hogy vagy? Eltűntél tegnap este – kezdte. Hát ezt nem hiszem el! Még van képe, azok után, hogy… - Kerestelek, de Ashley mondta, hogy hazamentél.

- Hát igen, nekem nem volt olyan lebilincselő társaságom, mint neked – mondtam a kelleténél talán dühösebben, ő viszont szenvtelen arccal nézett rám, mint aki nem tud semmiről.

- Aha, értem – mondta, de nem úgy nézett ki, mint akit érdekel a dolog. Sőt, direkt fel sem vette a célzásomat, amivel kihozott a sodromból. Most direkt tetteti az értetlent? - Tudod, amúgy is jobb lenne, ha nem barátkoznánk. – közölte tárgyilagosan.

Erre nem tudtam mit mondani. Mintha valaki egy jéggel teli vödörrel öntött volna nyakon. Kösz Robert, de tényleg. Tegnap magamtól is rájöttem, hogy nem akarsz tőlem semmit, ezt igazán nem kellett volna még az orrom alá is dörgölni.

Még mielőtt sarkon fordulhattam volna, hogy otthagyjam a fenébe, megfogta a karomat, visszarántott és úgy folytatta a mondókáját.

- Jobb lenne, ha nem barátkoznál velem… Ugyanakkor… – kezdte, miközben rám nézett sötét szemeivel. Bennem annyira felment a pumpa, hogy nem bírtam kivárni, mire még egy sértést a fejemhez vág és félbeszakítottam.

- Erre igazán rájöhettél volna hamarabb is, és akkor nem lenne mit megbánnod a tegnap estével kapcsolatban! – förmedtem rá, és magam is meglepődtem, hogy milyen dühösen csengett a hangom.

- Megbánni? – nézett rám zavartan.

- Igen, ami a mosdóban történt – halkítottam le a hangomat, mert a körülöttünk elsétáló emberek már így is furcsán méregettek minket.

- Komolyan úgy gondolod, hogy megbántam, ami este történt köztünk? – a szeme már nem csillogott, sőt, elkomorult a tekintete. Ezúttal ő emelte fel a hangját.

- Igen – suttogtam csendesen és lesütöttem a szemem.

- Nem tudsz te semmit – mondta ingerülten. Meglepett a hangjából sugárzó égető düh. Mindenre számítottam, csak erre a válaszra nem. Sarkon fordult és köszönés nélkül elviharzott a kocsijához. Becsapta az ajtót, majd padlógázzal elhajtott. Többen megfordultak, ahogy elszáguldott mellettük, a kocsija kereke hatalmas port kavart a parkolóban.

Nem tudtam hová tenni a hangulatváltozásait. Mi volt ez a szöveg, arról, hogy jobb lenne, ha nem barátkoznánk? Persze, a napnál is világosabb volt, hogy egy ilyen Adonisz nem akar semmit egy magam fajta szerencsétlen kétballábastól, de akkor minek jött oda hozzám? Hogy közölje, hogy nem akar velem többé beszélni? Hát ezért kár volt fáradoznia, de most már a napnál is világosabb volt számomra.

- Kristen, gyere már, felmelegszik a pia! - Ashley hangja zökkentett ki a töprengésből. A kocsim mellett álltak Taylorral és Ash egy üveg vodkát lengetett. Önkéntelenül is elvigyorodtam, Ashley semmit nem változott.

- Megyek, de hagyjatok nekem is – kiáltottam vissza, valamiféle jókedvet erőltetve a hangomba, és elindultam a kocsi felé. A délután mindenesetre jónak ígérkezett.

Ashley Nikkivel lakott a parthoz közel, egy nagy, lapos tetős apartmanházat béreltek ketten. Tipikusan óceánparti ház volt, a partra néző hatalmas terasszal. Az idő egész jó volt, ezért Taylorral karöltve hármasban kiültünk az erkélyre, és elkezdtünk dumálni meg iszogatni. Hamarosan  csatlakozott hozzánk Nikki és Kellan is, aki az utóbbi időben feltűnően sokat volt náluk Ashley elmondása szerint, ennek pedig egyértelműen nem az óceáni klíma volt az oka. Annál inkább Nikki, akiről Kellan egy pillanatra sem bírta levenni a szemét. Csodálkoztam is, mikor Taylor és Kellan pár ital után úgy döntöttek, hogy lemennek úszni egyet a vízhez, hogy Kellan hogy bír elmozdulni Nikki mellől. Nikki szemmel láthatóan semmit nem vett észre az egészből, vagy talán igen, csak húzni akarja Kellan agyát.

- Nos, mi ütött beléd tegnap? – kérdezte Ashley, amikor a fiúk elhúztak. – Van valami köze a dolognak Roberthez? – folytatta a kérdésáradatot, meg sem várva, hogy reagáljak. Hát ezt nem hiszem el! Ashley sosem köntörfalazott sokat, ha akart valamit, de most túlságosan is rátapintott a lényegre. Ráadásul Nikki is ott volt velünk, aki erre felkacagott.

- Szerintem ez egyértelmű – mondta csengő, hideg hangján Nikki. – Eléggé összemelegedtetek ti ketten tegnap.

- Hogy micsoda? – akadt ki Ashely. – Miért én tudok meg mindent legutoljára? – mondta szemrehányóan, mire kénytelen voltam neki elmesélni az egész történetet. Örültem, hogy Nikki is ott volt, mert így legalább tisztázhattam magam, hogy nem én másztam rá Robertre.

Ashley elgondolkodva hallgatta a történetet, aztán megszólalt:

- Figyelj Kris, ne vedd magadra a történteket. Nem ismered Robot, de mi igen – mondta, Nikki pedig bőszen bólogatott. Nem hiszem el, hogy még őt védik! Köpni-nyelni nem tudtam. Nikkitől nem vártam mást, na de Ashley? Elvileg a legjobb barátnőm vagy mi.

Rágyújtottam egy cigire.

- Hogyhogy ne vegyem magamra? Mit képzel magáról, hogy kedve szerint játszadozik mindenkivel, aztán ha úgy tartja kedve, egyszerűen átnéz rajtad? – talán a kelleténél kicsit jobban kiakadtam, de ebben szerepe lehetett a negyedik pohár vodkás koktélnak.

- Nézd, Kristen – fordult felém Nikki. Ez volt az első alkalom, hogy hozzám szólt. – Rob nehéz időszakon ment keresztül, és talán furcsának tűnik, de hidd el, ő nem olyan, mint amit a külvilág felé mutat – kelt ő is Robert védelmére. Na jó, hova kerültem? Mi ez, valami Pattinson-fanclub?

- Egyébként meg, csak hogy tudd, miután Robert lejött a színpadról a bárban, egyből odajött hozzám, és megkérdezte, hogy ki vagy – fűzte hozzá Ashley sokatmondó pillantás kíséretében, mire a gyomrom összerándult. Szóval innen tudta a nevemet.

- És tegnap téged keresett, miután leléptél – tromfolt rá Nikki.

- Na persze, mert biztos faképnél hagyta a szőke barátnője… - mondtam gúnyosan.

- Robertnek nagyon régen nem volt már barátnője – mondta kis szünet után Nikki, elég furcsa hangsúllyal. Úgy döntöttem, nem feszegetem a dolgot, mert nem akartam, hogy még jobban rászálljanak erre a témára. De éreztem Nikki hangjából, és az Ashleyre vetett jelentőségteljes pillantásból, hogy valamit nem mondanak el.

Meguntam, hogy mindenki a szegény ártatlan Robertet védi, úgyhogy megpróbáltam valami másra terelni a témát, nem mintha az agyam nem egyfolytában a köztünk lejátszódott párbeszédet elemezte volna szavanként. Arról a beszélgetésről viszont hallgattam Ashleyék előtt. Ahogy Robert hangulata változik, simán elképzelhetőnek tartottam, hogy másnapra már meg sem fog ismerni, így én is szépen elfelejthetem az egészet és viselkedhetünk egymással úgy mint két idegen. Erre a gondolatra kicsit felvidultam, bár valahol mélyen tudtam, hogy számomra nem ilyen egyszerű a helyzet, még ha Robert képes lesz is levegőnek nézni.

A délután további részében Ashleyvel és Nikkivel vígan elnevetgéltünk. Örültem, hogy Nikki végre nem olyan fagyos velem, lehet, hogy átértékelte magában a kezdeti ellenszenvét velem kapcsolatban. Vagy a vodka értékelte át. De hát ide vagy oda, legalább már nem utál annyira. Kicsivel később feljöttek a srácok is a partról és kitalálták, hogy menjünk bulizni. Én próbáltam érvelni, hogy Tom meg fog ölni minket másnap, de senkit nem hatottam meg túlságosan, aztán még két ital után már saját magam számára sem voltam annyira meggyőző.

Végül elindultunk a part menti sétányon, hogy keressünk valami helyet. Kábé fél órát bolyongtunk a parti árusok és turisták között, amikor Taylor kiszúrt egy clubot. Valahogy érzéke van az ilyesmihez a srácnak. A hely egész jó volt, bár még csak tíz óra volt, de már full tele volt nyaraló fiatalokkal. Indításképpen bedobtunk még egy kör felest, ami megadta az alaphangulatot, bár már amúgy sem voltunk józanok a vodkázás után. Egész este hülyültünk, Kellan megtanított minket valamilyen táncra, ami szerinte az év legmenőbb tánca, aztán minden második számra azt nyomtuk.

Nagyon jól éreztem magam, elfelejtettem mindent, a forgatást, hogy másnap fel kell kelni és még Robertet is. És ez több volt, mint amire abban a pillanatban vágytam. Az agyam üres volt, csak a zene ritmusára koncentráltam, az alkohol pedig megtette a hatását…

Képek, zenék:

A stúdiók épületei:

http://carpetbaggery.files.wordpress.com/2011/03/warner-bros-studio.jpg

Ashley és Nikki óceánparti háza:

http://assets.vice.com/content-images/contentimage/no-slug/53bd507b8755f5e6f3c54239919b777b.jpg

A tánc, amit Kellan mutatott (Cupid Shuffle):

http://www.youtube.com/watch?v=S3XfEjqfnn4