6. fejezet

Sziasztok! Itt a hatodik :) Ha nincs kedvetek kommentet írni, akkor ajánlom figyelmetekbe a bejegyzés végén található tetszett/nem tetszett gombokat :) Puszi!

         A következő hetek úgy repültek el, hogy észre sem vettem, hogy már több mint egy hónapja Vancouverben vagyok. A forgatási napokat végigdolgoztuk, Tom úgy hajtott minket, mint egy rabszolgahajcsár. Szépen lassan belerázódtam a szerepembe, már egyáltalán nem okozott nagy nehézséget a karakter megformálása. Tommal sokat beszélgettünk, nagyon hasznos tanácsokat adott. Rájöttem, hogy hiába annyira szigorú velünk, a maga módján a legjobbat akarja nekünk. A filmmel tehát a terv szerint haladtunk, Lou is rendkívül elégedett volt, bár gyakran hangot adott annak, hogy gyakrabban kéne nagy partykon és médiaeseményeken megjelennem, de az ilyen megjegyzéseit én következetesen elengedtem a fülem mellett. Sajnos a lesifotósok így is kiszimatolták, hogy elköltöztem Los Angelesből, és valamilyen titokzatos módon alig egy hét alatt azt is kiderítették, hogy hova. Mivel a filmet nagy várakozás övezi, a fotósok rögtön ráugrottak a témára, amit jelen esetben én jelentettem. Először csak a stúdiók környékén bukkantak fel, majd rendszeres vendéggé váltak John háza előtt is. John egyik reggel el is küldte őket melegebb éghajlatra, mikor az egyik fotós a terepjárója orrán ülve várta, hogy megjelenjek.

Johnnal jól kijöttünk, bár nem sokat találkoztunk, hiába laktunk egy fedél alatt. Ő általában már korán reggel elment munkába, és haza sem jött késő estig. Szép lassan kialakítottam magamnak egy napirendet, amihez igyekeztem tartani magam. Minden nap összeütöttem magunknak valami kaját, már egész bonyolult ételeket is el tudtam készíteni és a neten vadásztam új receptek után. Ezután általában szöveget tanultam, vagy egyedül, vagy átmentem Taylorhoz, bár ez az esetek többségében baromkodásba ment át.

Anyám még mindig halálra aggódta magát, ha nem jelentkeztem kábé kétnaponta, ilyenkor Johnt zaklatta telefonon. Igyekeztem észben tartani, hogy gyakrabban írjak neki e-mailt, de a nap végére sokszor olyan fáradt voltam, hogy amint végre semmi dolgom nem volt, és leültem volna a gép elé, sokszor inkább csak bezuhantam az ágyba aludni.

Nem unatkoztam, de az állandó pörgés ellenére nem tudtam kiverni a fejemből Robertet, bár a fogadás óta szinte egy szót sem beszéltünk. Rövid beszélgetéseink is előre megírtak voltak, mivel csak a forgatáson szóltunk egymáshoz, ami gyakorlatilag ily módon nem is nevezhető igazi beszélgetésnek. Robert általában csak simán keresztül nézett rajtam, én pedig nem adtam meg neki azt az örömöt, hogy lássa, mennyire fáj ez nekem. Félelmetesen profi volt, amint felvételre került a sor, rá sem ismertem, győzködnöm kellett magam, hogy a viselkedése csak a filmnek szól. A kedvessége azonban nyomban el is múlt, ahogy Tom bekiabálta, hogy vége a jelenetnek. Onnantól fogva Rob ismét úgy viselkedett velem, mintha ott sem lennék. Egyfelől azt kívántam, hogy bárcsak a forgatási percek tovább tartanának, hogy Robert egyáltalán tudomást vegyen a létezésemről. Másrészt viszont alig vártam, hogy vége legyen, és szabaduljak az átható pillantása elől, és az izgalomtól a gyomromban.

Ahogy beindultak a komolyabb munkák a forgatáson, egy kicsit visszavettem a bulizásból, de titkon az is közre játszott a dologban, hogy általában ha mentünk valahová, ott volt Robert is. Ilyenkor mindig hozta a szokásos közömbös formáját, ami még rosszabb volt, mintha simán csak bunkó lett volna velem. Akkor talán képes lettem volna egyszerűen megutálni én is. Tegnap azonban muszáj volt elmennem velük egy bárba, mert Tom csapatépítő iszogatást tartott, annak örömére, hogy sikeresen letelt az első forgatási hónap. Ha szegény tudta volna, hogy a többiek hetente hányszor ünneplik meg, hogy letelt egy sikeres forgatási nap… Na mindegy. Így hát reggel 7-kor kétszer nyomtam ki az ébresztőórát. Még nem voltam teljesen ébren, de már akkor éreztem, hogy iszonyú másnapos vagyok. A fenébe… Nem kellett volna az a sok feles. Ráadásul ma is forgatási nap van.

Kikecmeregtem az ágyból, bemenekültem a fürdőszobába és gyorsan lezuhanyoztam. Kétszer is fogat mostam, mire úgy éreztem, hogy már nem vagyok annyira pia szagú. A hajam tiszta gubanc volt, körülbelül úgy állt, mint egy szénakazal. Nem sokat bíbelődtem vele, gyorsan összefogtam. Visszasiettem a szobába és felkaptam egy szakadt farmert, egy szürke pulcsit és egy régi tornacipőt. Nem sminkeltem ki magam, egyrészt mert nem hittem, hogy bármivel is el tudom tüntetni a hatalmas karikákat a szemem alól, másrészt semmi erőm nem volt, harmadrészt tudtam, hogy a forgatáson a sminkesek úgyis annyi sminket rám fognak rakni, hogy nem fogok kilátszani alóla.

Amikor leértem a nappalinkba, Ashleyt találtam ott, aki már vígan reggelizett és közben a mobilján beszélt valakivel. Mosolyogva odaintett nekem, aztán folytatta a csevegést. Én kajára sem bírtam nézni, olyan rosszul voltam, helyette ledöntöttem két csésze kávét. Még jó, hogy John már elhúzott dolgozni, nem hiszem, hogy jó néven vette volna a másnapos fejemet.

Kimentem a teraszra, hogy rágyújtsak. Szerencsére egy fotóssal sem találtam szemben magam. Lehet, hogy rájöttek, nem is vagyok olyan érdekes? De szokás szerint tök ideg lettem, amikor eszembe jutott, hogy a forgatáson találkoznom kell Roberttel. Nem baj, nyugtattam magam, majd nem veszek róla tudomást. Mint ahogy ő csinálja. Profi vagy, Kris, győzködtem magam, ahogy mély slukkot szívtam a cigimből.

Fél óra múlva már a forgatáson voltunk. Még mindig nem éreztem magam jobban, nem tudtam, hogy a gyomorgörcs a másnaposság vagy az idegesség miatt van, úgyhogy Ashley vezetett a stúdió felé. Nyugtalanul tűrtem, hogy kisminkeljenek és megcsinálják a hajamat, közben magamba döntöttem kábé másfél liter ásványvizet. Robertet még mindig nem láttam sehol. Kezdtem egyre türelmetlenebb lenni. Most már a szemébe akartam nézni, hogy megmutassam, mennyire nem érdekel.

Azonban Robert a nap további részében sem bukkant fel. Az eligazításon jöttem rá, hogy ma olyan jeleneteket forgatunk, amiben Rob nincs benne. Félig csalódottan vettem tudomásul. Legalább van egy nyugis napom, gondoltam, de titkon szomorú is voltam, hogy nem láthatom.

A jelenetek nem voltak túl megterhelőek. Igyekeztem elsőre megcsinálni mindent, hogy minél hamarabb végezzünk. Elégedetten sóhajtottam fel, mikor Tom végre három előtt pár perccel így szólt:
- Oké emberek, mára ennyi. Köszönöm mindenkinek, hétfőn folytatjuk!

Sietősen szedtem össze a cuccaimat, elköszöntem mindenkitől, majd hazavezettem. Alig vártam, hogy egyek valamit és kicsit lazítsak.

Összeütöttem egy meleg szendvicset, és töltöttem magamnak egy kis narancslevet. A szenyát olyan gyorsan eltüntettem, mintha napok óta nem ettem volna, ami majdnem igaz is. Utoljára valamikor tegnap délután ettem. Lassan szürcsölgettem a narancslevet, miközben kibámultam az ablakon. Erre megszólalt a telefonom, az ijedtségtől majdnem félrenyeltem.

Jött egy sms-em, Ashley volt az. Még félig fuldokolva vettem kezembe a telefont. Az üzenet rövid volt, de lényegre törő: Ma buli a West Shore-on, siess készülni, gyere át hozzánk. Csók, Ash.

Lehúztam a maradék narancslevet és a szobámba siettem. Jó lett volna aludni, de nem hagyhattam ki egy West Shore bulit, Ashley körülbelül egy hétig nem szólna hozzám. A szekrényhez sétáltam és nem túl izgatottan megpróbáltam kitalálni, hogy mit vegyek fel. A fekete bikinimet vettem fel, rá pedig egy rövid zöld ruhát. Szerencsére a hajammal és a sminkemmel nem kellett törődni, mivel a forgatáson legalább hétszer igazították meg a jelenetek között. Megmostam a fogam és magamra fújtam egy kis parfümöt. Megnéztem magam a tükörben. Az arcom kicsit piros volt a fáradtságtól, de amúgy nem voltam olyan vészes. Felkaptam egy barna sarut, magamhoz vettem a fekete napszemüvegemet, a táskámat és már kész is voltam.

Az ajtón kilépve két fotóssal találtam szemben magam. John előkertjének pázsitján tanyáztak, és amint kiléptem az ajtón, vadul kattintgatni kezdtek a gépeikkel. Úgy látszik, tévedtem, tényleg nem tudnak rám unni.

- Srácok, tényleg szükséges ez? – kiáltottam rájuk, miközben az arcomba toltam a napszemüveget, mert egy pillanatra megvakultam a vakuktól.

- Kristen, igaz az, hogy Taylorral jársz? – kérdezte az egyikőjük, egy nagydarab kopasz férfi.
Erre felkaptam a vizet, ugyanis előző héten három címlapon láttam viszont magamat és Taylort. Azokat a képeket hozták le, amiket a fogadáson készítettek, különböző hangzatos címekkel ellátva, amik titokzatos szerelmi szálról szóltak köztem és Taylor között. Számomra az egyetlen titokzatos dolog az volt, hogy miért kell ezeknek mindig valami hülyeséget kitalálni.
Kikerültem a két pasast, bevágtam magam a Mustangba és amilyen gyorsan csak tudtam, elhajtottam.

Amikor Ashleyékhez értem, hatalmas felfordulás fogadott.

- Na végre. Figyelj, szerinted a kék vagy a fehér ruha a jobb? – kérdezte Ashley kétségbeesetten, ahogy beléptem az ajtón. Két ruhát tartott a kezében, az egyik egy lenge fehér strandruha volt, a másik egy elegánsabb kis kék, szatén koktélruha. A nappaliban szanaszét hevertek a ruhák a kanapén, az étkezőasztalon és még a földön is. Hűha, mi a fene? Ashley nem tudja eldönteni, hogy mit vegyen fel, és tőlem… pont tőlem kér tanácsot. Nem hiszem, hogy ez előfordult volna, úgy… körülbelül valaha is.

- Öö... legyen a fehér! – mondtam nem túl nagy meggyőződéssel, mire Ashley arca felragyogott, mintha azt közöltem volna vele, hogy idén két karácsony lesz, és a földre dobva a kék ruhát, kezében a fehérrel elviharzott a szobája irányába.

- Köszi Kristen! – kiáltotta fentről. Ekkor eszembe jutott, hogy mi lehet az oka a nagy készülődésnek. Valószínűleg Jackson is ott lesz a bulin. Ez pedig csak egyet jelenthet, Ashley egész este azon lesz, hogy elbűvölje Jackst. Nem is értettem, hogy miért nincsenek még együtt. Talán Jasckson túl félénk? Nyilvánvaló, hogy odáig vannak egymásért. Áh, ki érti ezeket.

További húsz perces problémát jelentett Ashleynek, hogy válasszon három papucs közül, úgyhogy végül jóval öt után indultunk el. Nikki már hamarabb elindult, Kellan jött érte motorral. Mi taxival mentünk át a szemközti partig, onnan pedig végigsétáltunk a sétányon a West Shore-ig. A Shore tulajdonképpen egy hatalmas villa volt, Joe Michaels produceré, aki körülbelül minden második héten hatalmas partyt tartott. Bírtam Joe-t, párszor beszéltünk különböző filmes eseményeken, azóta személyes legjobb barátjaként üdvözöl, akárhányszor csak összefutunk. Nagy dumás és jó fej, és annak ellenére, hogy már legalább 35 éves, jobban bírja a bulizást, mint bármelyikünk. A bulijai pedig legendásak voltak filmes körökben.

Ahogy közeledtünk a Shore-hoz, egyre hangosabb lett a zene, a kapuhoz érve pedig már tisztán hallatszott, ahogy bent visítoznak és nevetnek. Oké, azt hiszem ma sem fogunk unatkozni. A kaput egy félmeztelen fiú nyitotta ki, a kezében egy félig üres whiskys üveget tartott.
- Sziasztok, szép hölgyek. Az én nevem Chuck, és ha bármi kell, szóljatok CSAK! – rikkantotta, majd idiótán vihogni kezdett a saját szóviccén.

- Hé, amúgy kértek valamit inni? – kérdezte, és a hátsó kert felé vezetett minket. Ahogy megfordult, Ashel elröhögtük magunkat. Ugyanis a hátára fekete filccel fel volt írva, hogy ,,meleg vagyok, mint a kályha”. Chuck láthatóan nem tudott erről, bár már nem volt már szomjas, ahogy a többiek sem.

A hátsó kert tulajdonképpen a part egy kis elkerített része volt, ahol a teraszon asztalok és székek voltak, a parton pedig valaki éppen tábortüzet rakott. Mindenfelé fürdőruhában rohangáltak az emberek, lentebb éppen három fiú dobott be egy lányt a vízbe, aki visítozva tiltakozott. A többiek a földön fetrengtek a röhögéstől. A lány mérgesen mászott ki a habokból, és a fiúk után eredt, akik vihogva menekültek.

- Heeelllóóóó, kit látnak szemeim? – üvöltött fel Joe a jacuzziban ülve, ahogy kiszúrt minket. – Kris, Ashley miért nincs nálatok valami innivaló? Nem hagyhatom, hogy kiszáradjatok. A konyhában találtok mindent, szolgáljátok ki magatokat – mondta, és a ház felé mutatott.

- Kösz, Joe. – kiáltottam oda neki, és a konyha felé vettem az irányt. Láttam, hogy Ashleyre nem számíthatok, ő ugyanis a tömeget fürkészte, gyanítom Jackson után kutatva.

A konyhában kellemesen hűvös volt a légkondinak köszönhetően. A pulton mindenfelé üres papírpoharak és félig üres üvegek voltak lerakva, az étkezőasztal pedig tele volt táskákkal és ruhákkal. Én is ledobtam a táskám, és egy tiszta pohár után néztem a chips- és popcorn-halom alatt. Ekkor megjelent egy csapat nyerítő srác és miután köszöntek, elkezdtek valami sört keresni, amit állítólag az egyikőjük hozott. Én éppen az egyik szimpatikus vodkásüveg kibontásával szenvedtem, amikor egy kéz megállította a mozdulatomat.

- Hagyd csak, majd én. – mondta egy kellemes hang. Felnéztem és egy magas, szőke srácot láttam magam mögött.

- Oké, hajrá. – mosolyogtam rá. Szép kék szemei voltak, én meg persze rögtön zavarba jöttem. Egy mozdulattal letekerte a kupakot az üvegről és felém nyújtotta.

- A nevem Josh – fűzte hozzá.

- Szia Josh, öö.. az én nevem Kristen – ezaz, még fél perce sem ismerem, alig két szót beszéltünk, és máris leégetem magam.

- Nagyon örültem, Kristen – felém küldött egy szívdöglesztő mosolyt. – Esetleg lenne kedved később meginni valamit?

- Persze, azaz… igen. Majd később dumálunk – mondtam, és igyekeztem nem elsüllyedni zavaromban.
Josh valamiért még ekkor sem tartott teljesen idiótának és elégedetten bólintott, majd a haverjai után ment, akik közben a sört megtalálva az egyik konyhapult alatt, kurjongatások közepette elkezdték a söröshordót kigurítani a teraszra, amit kint nagy üdvrivalgás fogadott.

Töltöttem magamnak egy vodkát és kevertem hozzá egy kis gyümölcslevet. Visszamentem a teraszra, ahol Josh és a haverjai éppen próbáltak sört csapolni, több-kevesebb sikerrel. Egy csapat lány visítozva menekült el a feltörő sugarak elől. Idióták, gondoltam, és magamban jót mosolyogtam az egész helyzeten. Ekkor a nevemet hallottam a hátam mögül.

- Kris, már ide sem jössz hozzánk? – megpördültem. Nikki kiabált a terasz másik végéből. Az asztalnál ott ült mindenki, Ash, Jackson, Kellan és még mások is, akiket nem ismertem. Leültem hozzájuk és hamarosan átragadt rám a jókedvük.

Ám ez nem tartott olyan sokáig. Kábé harminc perc múlva ugyanis megérkezett az a személy, akinek a jelenlétére most a legkevésbé sem vágytam. A teraszajtóban ott állt Robert, a maga szokásos „kurva jól nézek ki, és ezt tudom is magamról”-vigyorával. Te jó ég, eszembe sem jutott, hogy összefuthatunk itt. Annyira biztonságban éreztem magam, hogy a forgatáson nem találkoztunk, hogy teljesen kiment a fejemből, hogy ma este itt lehet. És mi a francért gondolom, hogy jól néz ki. Fenébe.

Robert lekezelt pár ismerősével, majd elindult felénk. Én igyekeztem nem elsüllyedni az asztal alá, pedig legszívesebben azonnal köddé váltam volna.

- Sziasztok – üdvözölt mindenkit lazán. Én inkább a számhoz emeltem a poharam, mintsem hogy válaszoljak neki. Meg mertem volna esküdni, hogy nem is vette észre, hogy én is ott vagyok. Ismét keresztülnézett rajtam. Leült Kellan mellé, és elmélyültek valami fontos témában.

Én egy Kate nevű lánnyal beszélgettem, közben viszont nem tudtam nem tudomást venni Robertről, akármennyire is akartam. Reméltem, hogy senki nem veszi észre. Roberten egy farmer volt egy szűk szürke pólóval, ami kelleténél jobban kihangsúlyozta a felsőtestét. A haja lazán össze-vissza volt túrva, mint aki akkor kelt fel. Hmm.. milyen érzés lehet beletúrni? Jézus!! Na ne.. máris a fejembe szállt a vodka?

Pár kör itallal később a csapatra rájött a fürdőzhetnék. Én is benne voltam, bármi, csak ne kelljen tovább Mr. Beképzelttel egy asztalnál ülni. Időközben a szőke srác, Josh otthagyta a söröshordós haverjait és csatlakozott hozzánk:

- Jössz a vízbe, Kris? – kérdezte.

- Naná – feleltem talán egy kicsit kihívóan, mert láttam, hogy Rob minket néz.

- És le is veszed a ruhád, vagy ez a feladat rám vár? – kacsintott sokatmondóan Josh. Még mindig rajtam volt a zöld ruha. Kicsit elpirultam, de összeszedtem minden bátorságomat. Most már tisztán láttam, hogy Robert minket figyel.

Lekaptam magamról a ruhát, és megigazítottam a hajamat egy-két gyors mozdulattal. Josh elismerően füttyentett egyet, miközben végignézett rajtam a hatalmas kék szemeivel, és megragadta a kezemet, hogy a víz felé húzzon. A szemem sarkából láttam, hogy Rob arcára valami furcsa grimasz ül, aztán már csak azt vettem észre, hogy Josh az ölébe kap és elkezd rohanni. Én visítva tiltakoztam, de ez nem nagyon hatotta meg. Hamarosan a vízbe csobbantunk, ami először tök hideg volt, de ahogy megpróbáltam lebirkózni Josht, már nem is éreztem annyira hűvösnek a vizet, sőt. A többiek is csatlakoztak hozzánk, és hamarosan egy hatalmas fiúk a lányok ellen-vízicsata vette kezdetét. Rengeteget hülyültünk, majd megfulladtunk a röhögéstől.

Miután megtörölköztünk, visszamentem a házba, hogy felöltözzek. A bikinim tök vizes volt, de mivel nem hoztam váltó ruhát, úgy gondoltam leveszem és felveszem a ruhát. A konyhában több fürdőruhát is láttam szanaszét dobálva, úgyhogy gondoltam, nem én vagyok az egyetlen, aki így járt. Felszaladtam az emeletre, hogy keressek egy szobát, ahol gyorsan átöltözhetek. Benyitottam az első szobába jobbra.

- Izé, bocs! – kiáltottam, és ugyanazzal a lendülettel ki is fordultam a szobából. A szoba közepén, egy nagy franciaágyon egy srác és egy lány igencsak egymásba voltak gabalyodva. Na igen, a híres-hírhedt Joe-féle partyk…

Na jó, hol lehet a mosdó? Volt még pár ajtó a folyosón, de inkább nem kockáztattam, arra tippeltem, hogy a legutolsó ajtók közül lesz az valamelyik. Hálistennek elsőre eltaláltam, anélkül, hogy újabb kínos jelenetbe csöppentem volna. Kulcsra zártam az ajtót, biztos ami biztos, és átkaptam a ruhámat. A vizes bikiniket kiterítettem a kád mellett lévő szárítóra, ahol már jó néhány bikini sorakozott. Megigazítottam a vizes hajamat, ami össze-vissza állt, nyoma sem maradt a délutáni frizurámnak. Sebaj, ez a kis fürdőzés a srácokkal megérte.

Ahogy bezártam magam mögött az ajtót és megfordultam, szembe találtam magam Roberttel. Az arcából semmit nem tudtam kiolvasni, talán csak meglepett volt, a szemöldökét kicsit felhúzta. Én persze rögtön úgy éreztem, hogy menekülnöm kell, elindultam, hogy kikerüljem, de ő is pont akkor akart elmenni mellettem, így hát kis híján egymásba ütköztünk. Tettem egy lépést jobbra, mire ő is, így kábé úgy nézhettünk ki, mint akik keringőznek. Elképedve láttam, hogy Robert roppant jól szórakozik a dolgon, a szája sarkában kis félmosoly bujkált.

- Mi az, nem elég nagy ez a folyosó az arcodnak? – mordultam rá, nem túl kedvesen. Szikrázó szemekkel néztem az arcába, hirtelen megint elöntött a szokásos, tehetetlen düh. Erre lehervadt a mosoly az arcáról. Azt terveztem, hogy gyors mozdulattal elslisszanok mellette, azonban megfogta a karomat, és visszarántott.

- Hé, beléd meg mi ütött? – kérdezte. Egyenesen a szemembe nézett azzal az átható, fürkésző tekintetével, melyben most nyoma sem volt semmilyen gúnynak. Egy pillanat alatt elvesztem a pillantásában, olyan szemekkel nézett rám, hogy még a nevemet is elfelejtettem. Nem tudtam levenni a szemem az arcáról. A tekintete hirtelen elenyhült és száján apró mosoly futott végig. Istenem, de helyes, mikor mosolyog. Ez volt az a mosoly, amit úgy szerettem.

A keze még mindig nem eresztette a karom. Óvatosan közelebb húzott magához, én pedig bábként engedelmeskedtem. Esküszöm válaszolni akartam, de nem találtam a szavakat. Szabad kezével végigsimította az arcomat, keze megállapodott a nyakamon.

- Gyönyörű vagy – mondta bársonyos hangján. Lassan közelebb hajolt és édes ajkai a számhoz értek. Sóhajtva nyitottam szét ajkaimat, hogy nyelveink egymásra találjanak. Forróság öntötte el az egész testemet, a kellemesen bizsergő érzés átjárta minden porcikámat. Bizonytalanul végigsimítottam a mellkasán, miközben visszacsókoltam. Az ajkai puhák voltak, az illata pedig annyira vonzó, hogy elbódította az agyamat. A csók nagyon gyengéd volt, de alig tartott egy percnél tovább.

– Mérges vagy rám? – kérdezte nagy, őszinte szemekkel. Az arca csak pár centire volt az enyémtől, miközben karjaival átfogott.

Hát ebbe meg mi a jó büdös franc ütött? Elképedve néztem rá, és csak tátogni tudtam, mint egy hal. Talán túl sokat ivott, és előbújt belőle a mélyen eltemetett kedves énje?

- Ha tudni akarod, nincs semmi bajom. Csak nem díjazom, ha felültetnek – csúszott ki a számon, bár még mindig kerestem a hangomat. Basszus, ezaz. Most már tudja, hogy rosszul esik, hogy levegőnek néz. Dehát nem tudtam mit tenni, egyszerűen képtelen voltam kontrollálni magam vagy a gondolataimat, mikor ennyire közel volt hozzám. Főleg azok után, amit az előbb műveltünk.

- Sajnálom, nem akartalak megbántani – mondta, és valóban láttam rajta, hogy bánja a dolgot. – Én csak… - kezdte, a szemében valami végtelen szomorúságot láttam. Na jó, lehet hogy kezdek bekattanni. Mr. Bájgúnárnak vannak érzelmei? Egy pillanatig elgondolkodott, félre fordította a fejét, és üveges szemekkel a folyosó végébe bámult, de nem volt ott senki.

Aztán, mint aki meggondolta magát a mondat közepén, megrázta a fejét, és elengedett.

- Tudod mit, nem fontos. Igazából csak ellenőrizni akartam, hogy még mindig ugyanolyan hatással vagyok-e rád – mondta és gúnyosan félrehúzta a száját. A tekintete zavart volt, nyoma sem volt az előbbi nyugalomnak, a hangja pedig újra hűvösen csengett.

Végignézett rajtam, nyelt egy nagyot, majd megfordult és elindult a mosdó irányába.

A kelleténél hangosabban zárta be maga mögött az ajtót. Elképedve álltam. Nem hiszem el, hogy megint ez történt. Megint hagytam nyerni. Én hülye, elgyengültem már attól, hogy rám nézett, és elhittem, hogy esetleg van racionális magyarázat a tetteire. Pedig csak simán be kellett volna olvasnom neki.

Összeszedtem magam, vettem néhány mély lélegzetet és elindultam lefelé a lépcsőn. Éreztem, hogy könnyek szöknek a szemembe, próbáltam visszatartani a sírást, de ahogy szipogtam, egyre csak Robert illatát éreztem a levegőben. Persze lehet, hogy csak az agyam szórakozott velem. Hogy lehet ekkora bunkó?

Eltámolyogtam a konyhapultig, ahol megragadtam az első kezembe eső üveget, és nagyot kortyoltam belőle. Kezemben az üveggel elindultam a partra, ahol az emberek a tűz körül táncoltak, több-kevesebb ruhában. A többieket sehol nem láttam, így hát az üveg lett az egyetlen társaságom.

Viszont egyből kiszúrtam Josh-t, aki egy fatörzsön ült a haverjai mellett és sört vedeltek. Lehúztam a maradék piát, ami az üvegben volt, majd határozottan odamentem Josh-hoz, a kezét megragadva felrántottam, nem törődve kérdő tekintetével, és táncolni rángattam.

- Hohó, óvatosan – mondta Josh nevetve, miközben karjait szorosan körém zárta, hogy megtartson.

Kellemesen meleg volt a homok a talpam alatt, Josh karjaiban pedig kicsit sikerült elfelejtenem, hogy mi okom is lenne a szomorúságra. Ugrálva tomboltunk a többiekkel. Felnéztem a cuki kis mosolygós arcára, ő pedig mondott valamit, de nem tudtam összekötni a szavait a jelentésükkel. Éreztem, hogy gáz van. Először csak elszédültem, majd a következő pillanatban minden elsötétült körülöttem és kicsúszott a talaj a lábam alól…

Képek:

Buli a Shore-on:

http://fc01.deviantart.net/fs70/i/2010/225/0/f/Beach_Fire_by_Eagle_Photography.jpg

 Kris ruhája:

http://sororityfashion.com/wp-content/uploads/2011/07/green-dress-other.jpg